Lovacska

Nagyon hideg téli nap volt. Az égen a fekete felhők egyre gyülekeztek, még a hóember is fázott az udvaron.
- Ez a hideg már nekem is sok, hát még az állatoknak és az embereknek.
- Ne panaszkodj, mondta, fenn a magasban az égen egy nagy fekete felhő, éppen most készülök az emberekre rázúdulni, háromnapos hóvihar lesz, utána kaphatsz majd társat is. Azt előre megmondom, az emberek ki sem fogják az orrukat dugni, amíg én itt leszek.
- Kérlek, ne sokáig legyél itt, menj a szelek szárnyán messze az északi sarkra, ott van a te hazád.
- No, no, azt nem csak én döntöm el. A vihar is akar egy kicsit itt játszadozni, hadd tudják meg az emberek, milyen erős ő. Ketten összefogtunk és elhatároztuk, hogy megtanítjuk az embereket kesztyűbe dudálni.
- Kérlek, csak egy kicsi vihart csináljatok, még engemet is feldönthettek, kérlek legyetek legalább rám tekintettel, Panka és Julcsi egy hete épített engem! Olyan kedvesek voltak, nem szeretném, ha ennek a háznak valami baja esne.
- Azért amiért ilyen szépen kértél, megmondom szél komámnak, hogy menjünk dühöngeni a hegyen túlra, ott nem lakik semmiféle ember vagy állat. Azért csinálunk egy kicsi sötétet és szelet, hogy hadd tudják az emberek, mitől menekültek meg.
Micó hallotta ezt a beszélgetést és ő maga is elcsodálkozott, hogy megértette a hóember és a hógörgeteg szavait. Egyre többféle beszédet értett meg. Megértette a különböző állatok beszédét, értette a törpék és a tündérek, az emberek beszédét is. Nagyon csodálkozott ezen. Csipike elárulta, hogy Törpi törp küldte neki ezt a tudományt, már ki is nevezte a cicát segítő tanoncnak.
- Micóm be tudnál jönni? Hívta a gazdaember, valami gond van, Nyihaha lovacskával, nagyon nyugtalan, megkérdeznéd, hogy mi bántja? A gazdaember is ismerte már Micó csodálatos képességét.
- Szaladok, rohanok az istállóba, de előtte elmondom a gazdának, hogy mit beszéltem a hóemberrel.
A gazdaember gyorsan munkához látott. Ellenőrizte a szénakazlakat, hogy jól be vannak e takarva, jól le vannak e kötözve. Ellenőrizte a kutat, hogy jól le van e fedve. Megnézte az ólak és a pajta tetejét, meg mindent, ami kint van az udvaron. Az állatoknak a fülébe duruzsolta, hogy a viharban ne féljenek, mert ő mindenről gondoskodott.
Végül odament hóember barátjához és két rúddal őt is megtámasztotta, közben megköszönte neki, hogy meg akarta védeni az ő háza népét.
Micó visszajött a lovacskától és elmondta, azért ideges, Nyihaha, mert várja kiscsikója megszületését. A cica megígérte a gazdának, hogy ő és Hógolyó kint alszanak majd az istállóban. Csipike és Csupika Lalkót altatta el és vigyázta az álmát, Lilike és Lulika meg Pankát és a gazdasszonyt nyugtatgatták.
Sajnos a gazdaembernek dolgozni kellet mennie. Tóbiás mozdonyvezető beszervezte őt sorompókezelőnek, ha arra járt mozdonyával mindig üdvözölte testvérét. Tóbiás vonata most is nagyon messze volt. A gazdaember telefonon elmondta, hogy arrafelé ítéletidőre számíthatnak. Tóbiás a következő állomáson be is számolt a forgalmistának az értesüléséről. A mozdonya elé hótolót szereltek, mást nem tudtak tenni.
Este lett, és nagyon fújt a szél is. A hóember egyre csak mondogatta, nem ezt ígérted, nem ezt ígérted. Azt mondtad, hogy békén hagyod őket.
- Azt a görgeteg koma mondta, süvítette a szél. Én csak rohangászom egy kicsit oda és vissza. Megtekergetem egy kicsit ezt a fát, így ni.
Jaj, jaj, ne bánts, ne bánts! – kérlelte a fa. Dajkáltatlak téged, amikor kicsi szellő voltál.
- Te voltál az? Te engedted meg, hogy játszadozzak a leveleiddel, emlékszem rá, hogy hogyan susogtak a leveleid. Odébb is megyek. Itt már elvégeztem a dolgomat, azzal a szél elcsendesedett, majd tovaszállt. A hógörgeteg még ott maradt, de nem ment el a szél komájával minden felhője.
Hajnalban született Nyihaha lovacska kicsi csikócskája. A lovacska igen gyengécske volt. Hiába mondta neki az anyukája, hogy álljon lábra a kiscsikó nem tudott felállni, gyenge lábacskái nem fogadtak szót neki.
Micó tanácskozni hívta a törpéket és a tündéreket.
Valamit tennünk kell, mondták, nem jól van ez így. A gazdasszony is kisietett és betakargatta a kicsi csikót, mást nem tudott tenni. Elmúlt a reggel, elmúlt a dél, de nem történt semmi. A törpék kitalálták, hogyha a napocska sütne, akkor talán a lovacskának is jobb kedve lenne. Nyihaha nagyon szomorú volt. A nap sugarai nem akartak a felhőkből kibújni.
- Elő kell csalogatni a napsugarat!- mondta Micó.
- Szaladj, Bodri szólj a kakaskának, hogy kukorékoljon ma nagyon sokat, hátha meghallja a szavát a napocska és előbújik a felhők mögül. A kakaska hiába kukorékolt a nap nem bújt elő.
- Nekünk kell odamennünk hozzá, mondta Lilike és Lulika.
- Hogyan? Egyedül nem mehettek! Menjünk többen.
- Hogyan menjünk, gondolkoztak el. Mit vigyünk magunkkal.
- Én tudom már! Gilicke gyere ide.
A kis gólya odament.
- Mit gondolsz, elbírod a törpéket, a tündéreket és engem is, a hátadon, fel tudsz repülni a felhők fölé?
- Ha segítetek, hogy fel tudjak szállni, akkor sikerülni fog, mondta a Gilicke.
Lázas készülődés következett. A tündérek és a törpék elővették a varázsgömbjüket. Micó is zsebre tette a nagyítóját és ő is elővette az ezer szivárványszínű tarisznyáját. A törpéket és a tündérkéket bele tette a tarisznyájába és a varázsgömböket is. Egyszer csak sok madárka érkezett.
- Hallottuk, hogy mi történt. Jöttünk segíteni Gilicéknek, hogy fel tudjon szállni. Mi is elkísérjük egy darabon, majd a felhők alatt várni fogjuk a visszatértét. – mondták a madárkák.
Bodri és Gidafi kifutót épített, meg egy emelkedőt formáltak a sok hóból.
- Na Micó, induljatok, mondta Hógolyó, ne idegeskedj, itthon minden rendben lesz! A cica egy arany szalagot tett Gilicke nyakába és a hátára pattant, a szalagban megkapaszkodott. A felszállás sikerült.
A madárkák is velük szálltak, közben énekeltek.

Szállj, szállj, kicsi gólya
Szállj, szállj a magasba.
S repülj a nap felét
Szállj a felhők fölé.
Leld meg a napsugárkát!

A kis gólya csak repült, repült. Egyre csak azt mondogatta, repülök, repülök, szállok, szállok. Micó is vele együtt örült. A manócskák kidugták a fejüket a tarisznyából és gyorsan vissza is bújtak, ők nagyon szédültek a magasban. A tündérek élvezték az utazást, ők nem féltek. Egyszer csak a felhők közé értek. Nagy köd volt, semmit sem láttak. A tündérkék irányították a kis gólyát. Sikeresen a felhők fölé értek. Csodálatosan szép kék eget láttak és alattuk meg gomolyogtak és gomolyogtak a felhők. Az egyik felhő gyerektől meg is kérdezték, nem látta e, a napocskát.
- Ott arra láttam az egyik kicsi sugarát, de igazából nem láttam őt.
A madár arra repült és egyszer csak meglátták a vígan fickándozó napsugárkát.
– Napsugárka állj meg!
A napsugár megkérdezte mi a bajuk. Elmondták hát, hogy a kicsi lovacska beteg és egy kis napsugárka meg tudná gyógyítani.
- Beszélek nap anyámmal, de én még pici vagyok, egyedül nem tudok a földre szállni.
- Azért vagyunk itt, hogy segítsünk neked. –felelték.
A napsugárka engedélyt kapott a naptól, hogy a földre szálljon.
- Hol akarsz utazni?
- Nézd a nagyítómba beleférsz!
A sugaracska beszállt Micó nagyítójába és jól elhelyezkedett.
- Indulhatunk vissza! - adta Micó ki a parancsot.
A gólya megfordult és elindult. A tündérek megint segítették a felhők között, hogy meglelje a kivezető utat. A felhők alatt várta a fáradt kis gólyát a madársereg. Gyorsan összekapaszkodtak, és egy szőnyeget képeztek,
- Szállj le ránk nyugodtan, nagyon fáradt lehetsz-, mondták.
- Nem kell fáradoznotok madárkáim- Majd én leviszem ezeket az égi vándorokat a földre.
- Ki vagy te?
- Én a tavaszi szél első gyenge fuvallata vagyok. Szél anyó is hallotta, hogy mi történt és gyerekkorában ő is futkározott a mezőn egy kis csikóval, szeretettel emlékszik erre. Azt mondta, repülj szelecske és segíts a gólyamadárnak, hát itt vagyok, nagyon fogok vigyázni rád.
- Köszönöm, mondta a gólya és a szellő hátára szállt, együtt repültek hazafelé.
Most a törpék következtek. Ők jól ismerték a föld közeli utat. Az ő irányításukkal a gólya szerencsésen a földre érkezett. A kis csapat boldogan szaladt az istállóba.
A kis napsugár a nagyítóban minden erejét összeszedte és vidáman ugrott ki belőle.
Az állatok és a madárkák, de még a hóember is ezt duruzsolta.


Napsugárka, te melengető!
Öleld és szeresd e csikócskát,
Adj neki fényt és meleget.
Öleld, öleld kis sugárka,
Te csikócska melegedj.
Csikóerőd növekedjék
Lábacskáid erősödjék.

Nyihaha lovacska egyre kérlelte és biztatgatta gyenge csikócskáját. A kiscsikó felemelte a kicsi fejét, és a pajkos napsugár csiklandozta és a szemébe bújt, a lelkét kezdte el simogatni. A csikócska szeme elkezdett csillogni. A napsugárka ki és beugrándozott, játszadozott a csikócskával.
Állj, fel kicsikém- igyál tejecskét-, hívogatta és biztatgatta a mamája.
A lovacska próbálkozott, egyszer, kétszer, háromszor. Jobbról a manók irányították a lábaira varázsgömbjük fényét, balról a tündérkék ugyanezt tették. A többiek szeretettel és a szavaikkal bíztatták a lovacskát. Negyedik próbálkozásra sikerült a pacinak felállnia.
Sikerült, sikerült. Lovacskának sikerült- mondogatta mindenki.
Nagyon örültek neki. A felhők is elmentek az égről a nap is kisütött, kicsi napsugarát nagyon megdicsérte.
- Ügyes voltál, napsugaram, nagyon büszke vagyok rád! Most már te is lejöhetsz a földre és melegítheted az embereket, az állatokat és a növényeket. A napsugárka ezer színben csillogott, olyan volt, mint egy gyönyörű szivárvány. Ilyen hideg időben szivárvány, ez kész csoda, mondogatta mindenki. Napsugárka boldogságában tovább ragyogott.
A hóembernek sajnos el kellet mennie. Felszállt egy napsugárra, és onnan integetett az embereknek.
- Jövőre újra itt leszek, várjatok majd, de lehet, hogy egy májusi esőként foglak benneteket ezután meglátogatni.
- Várunk várunk.- felelték.
A kiscsikó egyre erősödött, mire a gazda a munkából hazaért, a csikócska az istállóban futkározozott Oda-odaszaladt mamájához és vígan itta a tejecskét.
Nem is Micó, hanem a gazdasszony mesélte el az izgalmakat a gazdaembernek. A gazdaember elhatározta, hogy ezt a dicséretes tettet mindenképp tudatni kell Törpi törpével és a Főtündérrel.
Kérlek, szépen nagyon finom vacsorát készítsél mindenkinek. Amikor kinézett az ablakon Micó, Hógolyó és a két kutya az udvaron söprögették a havat.
- Barátaim. Köszönöm szépen, hogy segítettetek a kiscsikón. Gilicke gólya neked külön köszönöm a fáradságodat. Úgy gondolom, hogy te nevezd el a kiscsikót.
- Legyen Csillag a neve, mert egy gyönyörű csillag van a homlokán.
Hogy, hogyan nőtt fel Csillag azt ezután mesélem el.

Csipike és Csupika

Egy derűs szép reggelen Micó és Hógolyó cica érdekes hangokat hallottak.
- Nyissátok ki az ajtót,engedjetek be minket és dörömböltek és dörömböltek.
- Ki az aki , ilyen korán reggel így hangoskodik ?
- Mi vagyunk azok, felelt két hang.
- Nem látlak benneteket.
- Nézz a lábad elé.
Micó a lába előtt két pindurka kis törpikét látott. Hógolyó cica óriás volt mellettük.
- Honnan jöttetek és miért kis csöpségek?
- Nagyon messziről az Óperenciás tengeren is túlról a havas és napos Törpvilágból. Tanulmányúton vagyunk a világon. A Törpvilágban az a szokás, hogy amikor egy törpe százkét éves lesz a nagyhatalmú Törptanács eldönti, hogy segítő vagy ártó törpök leszünk-e. Nem kell félnetek, mi segítő törpék vagyunk. A tanulmányutunk célja az , hogy megtanuljuk a segítés mesterségét. A fő törpék ismerik a gazdasszonyt és a gazdaembert, tudják hogy mindenkinek segítenek ha kell ,legyen az ember állat vagy növény. Úgy gondolták , hogy töltsünk el itt is egy pár hetet nálatok, hogy elleshessük a tudományukat, és ismernek Micó tégedet is ,tudják, hogy nagyon jó macska vagy te is.
- Hát ha így van menjünk és szóljunk a gazdasszonynak, hogy megérkeztetek.
Micó , Hógolyó és a törpék átmentek a konyhába. A lépcső előtt várakozott a reggelire Bodri és Marcipán is. Gilicke is előjött a meleg istállóból.
- Nahát mindannyian itt vagytok. Nagyon rosszul aludtunk az éjszaka mert a kis Lalkónak fáj a torka és nem tudott aludni, mondta szomorúan a gazdasszony . Nem is vagyok kész a reggelitekkel még . Micó és Hógolyó bemennétek a szobába, és mesélnétek a Lalkónak ?
- Persze, hogy bemegyünk. A két törpe Micó és Hógolyó hátára pattant és ők is bementek. Micó fülébe súgták, hogy ők szeretnének mesélni.
- Szép mesét meséljetek ám!
A kisfiú lázas és nagyon fáradt volt. A törpikék a takaróra ugrottak , bukfenceztek , cigánykereket hánytak és törpe járással sétáltak fel és alá a takarón.
- Mi vagyunk a százkét éves törpék , még mi is törpegyerekek vagyunk, kérlek mondd hogy milyen mesét szeretnél hallani?
Lalkó azt kérte , hogy meséljenek az ô világukról és az eddigi utazásukról,ezt csak a törpék értették meg , mert csak ők értették a baba gondolatait, mert olyan kicsike volt, hogy nem tudott még beszélni sem.
-A mi szép hazánk nagyon messze van, nagyon sokat utaztunk , hogy ide érjünk. A hazánkban a hegyek kékek és rózsaszínek, a növények sárgák és zöldek. A gombák óriások és alattuk vannak a házaink. Úgy képzeld el, hogy egy gomba alatt három törpeház is van. A házainkat a fenyőfa tobozának a részeiből a tetőt a makk kupakjából építjűk fel. A vakondtúrásokba vetjük el a búzát és a kukoricát. A méhecskék minden évben adnak nekünk mézet. Ha husikát akarunk enni akkor hangyacombot kapunk. A törpeiskolába tizenkét évig kell járnunk. Ha mászóverseny van , akkor a pásztortáska fűre mászunk és a győztes pitypangszirom koszorút kap. Ha nagyon meleg van akkor a lóhere levele a napernyőnk. A birodalmunk határaira a katicabogarak vigyáznak . Ha utazni akarunk akkor a fátyolka bogár a repűlőgépünk, minden családnak van egy . A családunk legöregebb tagja ezerháromszáz éves, a legfiatalabb meg ötvenkettő.
Amikor a százkettedik születésnapunk elmúlt megkaptuk az utibatyunkat és világgá küldtek bennünket. A batyuban van a borostyán levél teájának a receptje, amit mi Panka teának hívunk. Megtanítjuk majd az anyukádat , hogy hogyan kell elkészíteni. A harmatfű gyökeréből készült krém minden sebet meggyógyít. A jókedvcsináló és szomorúságfelejtő tea receptjét is őrizzük. a legféltettebb kincsünk ez a varázssgömbünk, ha belenézünk akkor a fővarázsló ad tanácsot, hogy mit tegyünk. Csipike a nyakába tett láncot, ami egy hajszálból volt fonva , elővette és egy borszem nagyságú gyönyörűen csillogó gyöngyöt mutatott.
-Csupika te mit hoztál magaddal?
-Én a varázsszavakat hoztam , mert harmadoszályú varázsló is vagyok. a varázsiskolában hetes osztályzatot kaptam, ami nagyon jó eredmény.
-Elmondanál nekünk egy varázs mondókát.

- Lendülj kezem jobbra balra,
Lépjél lábam előre , hátra
Nézzél szemem körbe, körbe.

-Ha megtanuljuk ,akkor mi is tudunk varázsolni?
-Nem mert a varázserő is kell még.
- Azt lehet a boltban venni ?
- A fő varázsló küldi a szivedbe, ha megérdemled.
-No, de mi azért jöttünk, most, hogy Lalkót elaltassuk.
Csipike és Csupika a kis Lalkó szemére álomfelhőt fújt és azt duruzsolták, hogy legyen szép , gyógyító kellemes álma. Lalkó egy pillanat alatt elaludt. Mikor felébredt az anyukájának csak azt mondogatta, a törpéket, a törpéket.
A gazdaember hazaérkezett, nagy örömmel újságolták neki , hogy vendégek érkeztek.
-Ismerem a törpék világát, sőt gyerekkoromban én is találkoztam velük, amikor eltört a lábam Turpi törpe látogatott meg, tőle tanultam , hogy mindenkin segíteni kell.
-Turpi törpe a bátyánk, most már értjük miért mondta , hogy ide kell jönnünk. Az üdvözletét küldi, sajnos ő nem tudott eljönni, mert a nagy hatalmú törpetanács tagja.
- Hol fogtok aludni? –kérdezte a gazdasszony.
- Hol aludnának, nálunk a pajtában –felete Micó
-A Panka gyöngyös dobozába készítünk nekik ágyakat . Kárica biztosan ad majd tollat amivel kibéleljük, hogy jó meleg legyen. Gá-Gá liba meg ad takarónak való pehely tollat.
Így is lett. A törpék beköltöztek a pajtába, és egész éjjel aludtak. Reggel amikor felébredtek első dolguk volt, hogy Lalkót megnézzék, a kisfiú még mindig aludt. Csipike és Csupika tanácskozott a gazdasszonnyal. Megtudták , hogy Lalkónak még nem nőttek ki a fogacskái . Gyorsan elővették a varázsgömbüket és a fövarázslótól tanácsot kértek, a kettes számú mondókát tanácsolta nekik. ők el is mondták:
-Bújj, bújj fogacska
Nagyra nőjj és légy erős
Nagyon vár a Lalika .
Amikor a kicsi fiú felébredt három fogacska fehéredett a szájacskájában. Vídáman nevetett és teljesen meggyógyult. Anyukája boldogan ölelte magához. A törpék elhatározták, hogy felállni és járni is megtanítják.
-Két kis kezem és karom
erős mert én akarom .
Erős kezem elbír engem
a lábacskáim is követik.
Áll a baba áll, a Lalkó is áll.
Láss csodát , addig addig mondogatták , hogy a kisfiú felállt az ágyacskájában és kacagot, kacagot.
A gazdaember is nagyon boldog volt amikor hazaérkezett a munkából. most azon kellett gondolkodniuk , hogy ki fog Lalkóra vigyázni ha már nem lehet mindig az ágyacskájában. Panka még nagyon soká ér haza a szánkózó táborból.
-Hát majd mi vigyázunk rá , mondta Micó. Hógolyónak, Marcipánnak és Gilickének úgyis sok a szabad ideje.

Micó és a húsvét...

Micó és Bruhaha vígan szánkóztak.Egyszercsak halk hüppögést hallottak.
-Ez mi lehet?- kérdezték egymástól.
-Hát te ki vagy ?
-Nyulambulam apám legkisebb nyúlfia vagyok, nem találok haza az erdőben a hó eltakarja az ismerős utat -sírta el magát, a kisnyuszi.
-Én tudom, hogy az ezeréves tölgyfa alatt laknak nyuszikák- mondta Micó .
-Jó odamegyünk, kérlek Micó mutasd az utat. - felelte Panka
Micó elvezette őket az ezeréves tölgyfához, hazavitték a nyuszit. Az apukája jól összeszidta, mert engedély nélkül ment ki az erdőbe.
-Mondd el nekem mit csináltatok, hogy nem vettétek észre sem a hóesést, sem azt, hogy beesteledett.
-Játszottunk és fogócskáztunk a barátaimmal. –felelte a kisnyuszi.
-Kik voltak azok? –kérdezte az apukája.
Lomposka farkas, ravaszdi róka, hörcsög börcsög, de még károgi is ott repkedett körülöttünk. A fáról meg sólyomszem figyelt bennünket és azt mondta hogy a bujócskában meg úgyis ő fog győzni, mert a magasból látja, hogy ki hová bújt.
-Hát engedetlen nyuszikája azt ugye tudod, hogy ezek az állatok a nyúlnemzetség ellenségei. Mi nyulak nem beszélünk velük, és elkerüljük őket.
A nyusziszülők meg is beszélték egymással hogy ideje nyuszikájukat beíratni a nyuszi óvodába. Másnap korán reggel nyuszimama elvitte kis nyusziját a nyuszi óvodába. Az óvodában a nyuszi jele a farkinca lett. Ezután a többi nyuszi Farkincának hívta. Nagyon tetszett neki az új neve .
A szüleit is kérte, hogy ezentúl ők is úgy hívják. Farkinca ezentúl vígan szaladgált, kergetőzött, bújocskázott az óvodában. Az óvonéniktől meg megtanulta azt, hogy a nyusziknak kik a barátaik és kik az ellenségeik. Tavaszra okos és engedelmes nyuszika lett, akit az óvonénik is kiválasztottak arra, hogy kiránduljanak Kárica asszonysághoz.
Kárica boldogan megmutatta nekik a több szakajtónyi tojást, amit tyúktársaival összegyűjtött a húsvéti tojásoknak.
-Mikor viszitek el?- kérdezte az óvónéniket.
-Holnap.- felelték.
Este kopogtattak Micóék ajtaján.
-Hát képzeljétek el az öreg nyuszik keresték a gazdaembert, hogy kölcsönkérjék Micó és Bruhaha talicskáját, azokkal akarták a tojásokat elvinni.
A gazdaember azt mondta, hogy nem a talicskát, hanem Nyihaha lovacskát és annak kocsiját adja kölcsön a nyuszikáéknak.
Másnap elvitték Nyulam-Bulamékhoz a tojásokat, de volt idejük a kocsival a városba is elmenni ecsetekért és többféle festékért is.
-Na most már dolgozhatunk- mondta nagyanyó. A sok szép hímestojás mintája hamar az eszembe fog jutni, és mindet megfestem. Ti kicsi nyuszikáim meg keveritek a piros, a sárga, a zöld és a kék festékeket.
A festőműhelyben serénykedtek a nyuszik és észre sem vették, hogy itt az ebédidő. Egyszer csak hallják, hogy kopognak. Ki az aki most keres bennünket.
Képzeljétek el a Micó és Buhaha egy talicska káposztalevelet meg szénát és finom magocskát vitt nekik ebédre. A nyuszikák megebédeltek, megköszönték a cicáknak és tovább dolgoztak.
A cicák nem akartak hazamenni, de nagyanyó elküldte őket, senki sem láthatja a húsvéti tojásokat az ünnepek előtt.
Arra azért megkérte a cicákat, hogy segítsenek a kertben eldugni a tojásokat .
Az jó lesz majd igyekszünk jobbnál jobb helyeket találni.
Nemsokára kitavaszodott és eljött a húsvét.
Panka és Julcsi boldogan keresték mindkét kertben a szép tojásokat.
-A nyuszik igazán kitettek magukért az idén, régen volt már ennyi szép tojásunk.- mondta a gazdaember a gazdaasszonynak.
Köszönetképpen küldtek megint egy talicska ennivalót a nyuszikáknak.
Kárica asszonyságot is meglátogatták. Ugye nem vagy beteg kérdezték tőle, mert napok óta a fészkén üldögélt.
-Nem semmi bajom sincsen, de holnap a kiscsibéim kibújnak és még melengetnem kell a tojásokat
-Az jó lesz-felelte a gazdaasszony -készítek finom kukoricadarát, vágok nekik friss zöldséget és készítek egy fészket ahol a kiscsibéidet nyugodtan vezetgetheted. -Éjszakára majd a pajtában lesz a helyetek.
-Micó nem fog bántani minket?
-Nem hát, majd elmagyarázom neki, hogy lakótársai lesztek, sőt még ő is vigyázni fog rátok. Most már megyünk is, nem zavarunk tovább.

Micó és a tél...

A gazdaasszony szólt Micó cicának, hogy keljen fel, de Ő nem kelt fel.
Panka hívogatta a cicát, de az nem válaszolt,így bement a pajtába és látta, hogy Micó még ki sem bújt az ágyacskájából.
-Na mi van te hétalvó, ma nem kelsz fel?- kérdezte Panka.
-Nem, mert én beteg vagyok.- válaszolt Micó.
-Akkor te nem is láttad,hogy megérkezett a hó. Szép fehér minden odakint.
A természet igazán ünneplőbe öltözött, nézd az ablakon is szép jégvirágos függöny van. A virágoskertet is hó takarja, a fákon is zúzmara van.
A cica elgondolkodott.Hogy Ő ne lássa a szép téli tájat, ne szaladgáljon a friss havon,ne hógolyózzon, és főleg ne szánkózzon.Hát éppen a betegséget fel is függesztheti, meggyógyult egyszerre.
Ki is ugrott az ágyacskájából és felöltözött.
-Vedd fel Micó a meleg ruhádat, cipőkédet, sapkádat, sáladat,mert megyünk az erdőbe. -Miért megyünk ? -kérdezte Micó
-Tudod ez a meglepetés, de nem csak neked, hanem a többi állatnak is. Apukám befogta Nyihaha lovacskát és megpakolta mindenféle jóval, szénával, kukoricával,répával, krumplival, káposztával. A gazdasszony a kocsira tette a régi kukorica és napraforgószárat is. A kamrában talált tavalyi szalonnát és kölesmagot és kendermagot is. A meleg takarók sem maradtak le.
-Miért megyünk az erdőbe? -kérdezte Micó
-Azért, mert a hó alatt az állatok nem találják meg az ennivalójukat és így éhesek maradnak és meg is fázhatnak. Sok állatnak ilyenkor születik meg a kicsi gyereke is. Azok a madarak is nagyon fáznak amelyek nem repültek el Afrikába most a havas bokrokon és fákon nagyon dideregnek és nagyon éhesek.
-Jó menjünk, siessünk, de útközben szóljunk Julcsinak és Bruhaha Aladárnak is , jöjjenek velünk ők is.
Így is lett. Elindult a csapat. Először őz nénivel és gidájával találkoztak .
Adtak nekik kukoricát, krumplit és szénát. A hideg földre meg kukorica és napraforgó szárat tettek, amire egy rossz takarót terítettek egy bokor tövében hogy a szél ne fújja be őket hóval.
-No itt végeztünk.- mondta a gazdaember, mehetünk is tovább.
-Vedd le a szánkót Julcsi és ti szánkózzatok egyet.
-Ez nagyon jó lesz, de odaköthetjük Nyihaha kocsija után a szánkót? -kérdezte Panka. -Ha nagyon vigyáztok egymásra akkor igen.- felelte a gazdaember.
Így is lett. Panka, Julcsi és az állatok vígan siklottak a friss havon, gyorsan odaértek Nyulam-Bulamékhoz.
Képzeljétek el, öt kicsi nyuszika született, nagyon picikék voltak. Nyuszikáék kaptak káposztát, répát, egy kis kukoricát és finom szénát is, meg a rossz párnából foszlós tollakat,hogy jó melegben lehessenek a nyuszikák.
A következő útjuk a feketerigóhoz vezetett, ők is magocskákat kaptak, meg készítettek nekik meleg fészket a szalmából és a tollból.
Egyszercsak hangos károgást hallottak:
-Kár-kár, hogy itt a tél kár, hogy nincs meleg-károgott a varjú.
-Hát neked meg mi a bajod ? – kérdezte a gazdaember.
-Fáj a torkom, berekedtem- felelte a varjú
-Ezen könnyen segíthetünk, Julcsi nyúlj csak a hátizsákomba ott találsz egy régi zoknit vágd le a fejét és a szára jó lesz varjú asszonyságnak ha a fejét beledugja, olyan lesz, mint egy sál.
Így is történt.
A varjú megköszönte a meleg sálat.
Megtalálták a cinegéket is, kaptak kendermagot, napraforgót és faggyút meg szalonnabőrkét.
Az ő fészküket is kibélelték a meleg tollal. A cinegék megígérték, hogy tavasszal meglátogatják a gazdaember házát.
Most már induljunk haza, mert jól eltelt az idő, és mi is fázunk és megéheztünk. Siettek hazafelé.
Otthon a gazdasszony meleg tejecskével és foszlós fonott kaláccsal várta az erdei jótevőket.
Egyszer csak kopogtak az ablakon.
-Szaladj, Panka, nézd meg ki kopogott- monda a gazdasszony.
Panka kinyitotta az ablakot:
Egy kis veréb kopogott az ablakon.
-Éhes vagyok, kérek egy kis magot.Egyet csőröcskémnek, egyet tollacskámnak, egyet begyecskémnnek, egyet szárnyacskámnak, egyet hátacskámnak, egyet farkincámnak, egyet testvérkémnek, egyet anyácskámnak, egyet apácskámnak. Jóllaktam, majd máskor is jövök, becsukhatod az ablakot.
Azzal huss elrepült a kismadár.
-Ha kipihentétek magatokat, akkor segítenetek kell nekem- mondta a gazdaember. -Készítünk három madáretetőt.
Mindenki segített, hamar elkészültek.
Kapott egy etetőt a vén diófa, egyet a szép cseresznyefa, de egyet kapott az ágas- bogas szederfa is.
Panka és Julcsi a ti feladatok lesz, hogy ezek az etetők sohase legyenek üresek. -Igen- felelték a lányok és futottak is hogy az etetők tele legyenek finom magocskákkal. Ezentúl mindennap, madárlakoma volt az etetőknél.

Micó és a barátok bemutatása

Na szervusztok a Mama elkezdi a Micó mesék megírását.
Tudjátok Micó, egy kis cica, aki Pannával és Julcsival lakik a Gazdaember és a Gazdaasszony házában . Velük együtt még ott élnek a házban a Bodri kutya, Nyihaha lovacska, Mekecske kecske, Gidafi a kisgida , a malacka és a tyúkocskák. A pajtában parkol Töfike a piros autó és ott van még Nyihaha lovacska hintója és szekere is. A régi kamra kéményére pedig minden tavasszal megérkezik Gilice gólyanéni és gólyabácsi. Picivel később megérkeznek a Csivi fecskecsalád tagjai is. Na és elfelejtettem a legfontosabbat megemlíteni, Ő a Bruhaha Aladár, Micó cica játszópajtása.