2009. március 27., péntek

Lovacska

Nagyon hideg téli nap volt. Az égen a fekete felhők egyre gyülekeztek, még a hóember is fázott az udvaron.
- Ez a hideg már nekem is sok, hát még az állatoknak és az embereknek.
- Ne panaszkodj, mondta, fenn a magasban az égen egy nagy fekete felhő, éppen most készülök az emberekre rázúdulni, háromnapos hóvihar lesz, utána kaphatsz majd társat is. Azt előre megmondom, az emberek ki sem fogják az orrukat dugni, amíg én itt leszek.
- Kérlek, ne sokáig legyél itt, menj a szelek szárnyán messze az északi sarkra, ott van a te hazád.
- No, no, azt nem csak én döntöm el. A vihar is akar egy kicsit itt játszadozni, hadd tudják meg az emberek, milyen erős ő. Ketten összefogtunk és elhatároztuk, hogy megtanítjuk az embereket kesztyűbe dudálni.
- Kérlek, csak egy kicsi vihart csináljatok, még engemet is feldönthettek, kérlek legyetek legalább rám tekintettel, Panka és Julcsi egy hete épített engem! Olyan kedvesek voltak, nem szeretném, ha ennek a háznak valami baja esne.
- Azért amiért ilyen szépen kértél, megmondom szél komámnak, hogy menjünk dühöngeni a hegyen túlra, ott nem lakik semmiféle ember vagy állat. Azért csinálunk egy kicsi sötétet és szelet, hogy hadd tudják az emberek, mitől menekültek meg.
Micó hallotta ezt a beszélgetést és ő maga is elcsodálkozott, hogy megértette a hóember és a hógörgeteg szavait. Egyre többféle beszédet értett meg. Megértette a különböző állatok beszédét, értette a törpék és a tündérek, az emberek beszédét is. Nagyon csodálkozott ezen. Csipike elárulta, hogy Törpi törp küldte neki ezt a tudományt, már ki is nevezte a cicát segítő tanoncnak.
- Micóm be tudnál jönni? Hívta a gazdaember, valami gond van, Nyihaha lovacskával, nagyon nyugtalan, megkérdeznéd, hogy mi bántja? A gazdaember is ismerte már Micó csodálatos képességét.
- Szaladok, rohanok az istállóba, de előtte elmondom a gazdának, hogy mit beszéltem a hóemberrel.
A gazdaember gyorsan munkához látott. Ellenőrizte a szénakazlakat, hogy jól be vannak e takarva, jól le vannak e kötözve. Ellenőrizte a kutat, hogy jól le van e fedve. Megnézte az ólak és a pajta tetejét, meg mindent, ami kint van az udvaron. Az állatoknak a fülébe duruzsolta, hogy a viharban ne féljenek, mert ő mindenről gondoskodott.
Végül odament hóember barátjához és két rúddal őt is megtámasztotta, közben megköszönte neki, hogy meg akarta védeni az ő háza népét.
Micó visszajött a lovacskától és elmondta, azért ideges, Nyihaha, mert várja kiscsikója megszületését. A cica megígérte a gazdának, hogy ő és Hógolyó kint alszanak majd az istállóban. Csipike és Csupika Lalkót altatta el és vigyázta az álmát, Lilike és Lulika meg Pankát és a gazdasszonyt nyugtatgatták.
Sajnos a gazdaembernek dolgozni kellet mennie. Tóbiás mozdonyvezető beszervezte őt sorompókezelőnek, ha arra járt mozdonyával mindig üdvözölte testvérét. Tóbiás vonata most is nagyon messze volt. A gazdaember telefonon elmondta, hogy arrafelé ítéletidőre számíthatnak. Tóbiás a következő állomáson be is számolt a forgalmistának az értesüléséről. A mozdonya elé hótolót szereltek, mást nem tudtak tenni.
Este lett, és nagyon fújt a szél is. A hóember egyre csak mondogatta, nem ezt ígérted, nem ezt ígérted. Azt mondtad, hogy békén hagyod őket.
- Azt a görgeteg koma mondta, süvítette a szél. Én csak rohangászom egy kicsit oda és vissza. Megtekergetem egy kicsit ezt a fát, így ni.
Jaj, jaj, ne bánts, ne bánts! – kérlelte a fa. Dajkáltatlak téged, amikor kicsi szellő voltál.
- Te voltál az? Te engedted meg, hogy játszadozzak a leveleiddel, emlékszem rá, hogy hogyan susogtak a leveleid. Odébb is megyek. Itt már elvégeztem a dolgomat, azzal a szél elcsendesedett, majd tovaszállt. A hógörgeteg még ott maradt, de nem ment el a szél komájával minden felhője.
Hajnalban született Nyihaha lovacska kicsi csikócskája. A lovacska igen gyengécske volt. Hiába mondta neki az anyukája, hogy álljon lábra a kiscsikó nem tudott felállni, gyenge lábacskái nem fogadtak szót neki.
Micó tanácskozni hívta a törpéket és a tündéreket.
Valamit tennünk kell, mondták, nem jól van ez így. A gazdasszony is kisietett és betakargatta a kicsi csikót, mást nem tudott tenni. Elmúlt a reggel, elmúlt a dél, de nem történt semmi. A törpék kitalálták, hogyha a napocska sütne, akkor talán a lovacskának is jobb kedve lenne. Nyihaha nagyon szomorú volt. A nap sugarai nem akartak a felhőkből kibújni.
- Elő kell csalogatni a napsugarat!- mondta Micó.
- Szaladj, Bodri szólj a kakaskának, hogy kukorékoljon ma nagyon sokat, hátha meghallja a szavát a napocska és előbújik a felhők mögül. A kakaska hiába kukorékolt a nap nem bújt elő.
- Nekünk kell odamennünk hozzá, mondta Lilike és Lulika.
- Hogyan? Egyedül nem mehettek! Menjünk többen.
- Hogyan menjünk, gondolkoztak el. Mit vigyünk magunkkal.
- Én tudom már! Gilicke gyere ide.
A kis gólya odament.
- Mit gondolsz, elbírod a törpéket, a tündéreket és engem is, a hátadon, fel tudsz repülni a felhők fölé?
- Ha segítetek, hogy fel tudjak szállni, akkor sikerülni fog, mondta a Gilicke.
Lázas készülődés következett. A tündérek és a törpék elővették a varázsgömbjüket. Micó is zsebre tette a nagyítóját és ő is elővette az ezer szivárványszínű tarisznyáját. A törpéket és a tündérkéket bele tette a tarisznyájába és a varázsgömböket is. Egyszer csak sok madárka érkezett.
- Hallottuk, hogy mi történt. Jöttünk segíteni Gilicéknek, hogy fel tudjon szállni. Mi is elkísérjük egy darabon, majd a felhők alatt várni fogjuk a visszatértét. – mondták a madárkák.
Bodri és Gidafi kifutót épített, meg egy emelkedőt formáltak a sok hóból.
- Na Micó, induljatok, mondta Hógolyó, ne idegeskedj, itthon minden rendben lesz! A cica egy arany szalagot tett Gilicke nyakába és a hátára pattant, a szalagban megkapaszkodott. A felszállás sikerült.
A madárkák is velük szálltak, közben énekeltek.

Szállj, szállj, kicsi gólya
Szállj, szállj a magasba.
S repülj a nap felét
Szállj a felhők fölé.
Leld meg a napsugárkát!

A kis gólya csak repült, repült. Egyre csak azt mondogatta, repülök, repülök, szállok, szállok. Micó is vele együtt örült. A manócskák kidugták a fejüket a tarisznyából és gyorsan vissza is bújtak, ők nagyon szédültek a magasban. A tündérek élvezték az utazást, ők nem féltek. Egyszer csak a felhők közé értek. Nagy köd volt, semmit sem láttak. A tündérkék irányították a kis gólyát. Sikeresen a felhők fölé értek. Csodálatosan szép kék eget láttak és alattuk meg gomolyogtak és gomolyogtak a felhők. Az egyik felhő gyerektől meg is kérdezték, nem látta e, a napocskát.
- Ott arra láttam az egyik kicsi sugarát, de igazából nem láttam őt.
A madár arra repült és egyszer csak meglátták a vígan fickándozó napsugárkát.
– Napsugárka állj meg!
A napsugár megkérdezte mi a bajuk. Elmondták hát, hogy a kicsi lovacska beteg és egy kis napsugárka meg tudná gyógyítani.
- Beszélek nap anyámmal, de én még pici vagyok, egyedül nem tudok a földre szállni.
- Azért vagyunk itt, hogy segítsünk neked. –felelték.
A napsugárka engedélyt kapott a naptól, hogy a földre szálljon.
- Hol akarsz utazni?
- Nézd a nagyítómba beleférsz!
A sugaracska beszállt Micó nagyítójába és jól elhelyezkedett.
- Indulhatunk vissza! - adta Micó ki a parancsot.
A gólya megfordult és elindult. A tündérek megint segítették a felhők között, hogy meglelje a kivezető utat. A felhők alatt várta a fáradt kis gólyát a madársereg. Gyorsan összekapaszkodtak, és egy szőnyeget képeztek,
- Szállj le ránk nyugodtan, nagyon fáradt lehetsz-, mondták.
- Nem kell fáradoznotok madárkáim- Majd én leviszem ezeket az égi vándorokat a földre.
- Ki vagy te?
- Én a tavaszi szél első gyenge fuvallata vagyok. Szél anyó is hallotta, hogy mi történt és gyerekkorában ő is futkározott a mezőn egy kis csikóval, szeretettel emlékszik erre. Azt mondta, repülj szelecske és segíts a gólyamadárnak, hát itt vagyok, nagyon fogok vigyázni rád.
- Köszönöm, mondta a gólya és a szellő hátára szállt, együtt repültek hazafelé.
Most a törpék következtek. Ők jól ismerték a föld közeli utat. Az ő irányításukkal a gólya szerencsésen a földre érkezett. A kis csapat boldogan szaladt az istállóba.
A kis napsugár a nagyítóban minden erejét összeszedte és vidáman ugrott ki belőle.
Az állatok és a madárkák, de még a hóember is ezt duruzsolta.


Napsugárka, te melengető!
Öleld és szeresd e csikócskát,
Adj neki fényt és meleget.
Öleld, öleld kis sugárka,
Te csikócska melegedj.
Csikóerőd növekedjék
Lábacskáid erősödjék.

Nyihaha lovacska egyre kérlelte és biztatgatta gyenge csikócskáját. A kiscsikó felemelte a kicsi fejét, és a pajkos napsugár csiklandozta és a szemébe bújt, a lelkét kezdte el simogatni. A csikócska szeme elkezdett csillogni. A napsugárka ki és beugrándozott, játszadozott a csikócskával.
Állj, fel kicsikém- igyál tejecskét-, hívogatta és biztatgatta a mamája.
A lovacska próbálkozott, egyszer, kétszer, háromszor. Jobbról a manók irányították a lábaira varázsgömbjük fényét, balról a tündérkék ugyanezt tették. A többiek szeretettel és a szavaikkal bíztatták a lovacskát. Negyedik próbálkozásra sikerült a pacinak felállnia.
Sikerült, sikerült. Lovacskának sikerült- mondogatta mindenki.
Nagyon örültek neki. A felhők is elmentek az égről a nap is kisütött, kicsi napsugarát nagyon megdicsérte.
- Ügyes voltál, napsugaram, nagyon büszke vagyok rád! Most már te is lejöhetsz a földre és melegítheted az embereket, az állatokat és a növényeket. A napsugárka ezer színben csillogott, olyan volt, mint egy gyönyörű szivárvány. Ilyen hideg időben szivárvány, ez kész csoda, mondogatta mindenki. Napsugárka boldogságában tovább ragyogott.
A hóembernek sajnos el kellet mennie. Felszállt egy napsugárra, és onnan integetett az embereknek.
- Jövőre újra itt leszek, várjatok majd, de lehet, hogy egy májusi esőként foglak benneteket ezután meglátogatni.
- Várunk várunk.- felelték.
A kiscsikó egyre erősödött, mire a gazda a munkából hazaért, a csikócska az istállóban futkározozott Oda-odaszaladt mamájához és vígan itta a tejecskét.
Nem is Micó, hanem a gazdasszony mesélte el az izgalmakat a gazdaembernek. A gazdaember elhatározta, hogy ezt a dicséretes tettet mindenképp tudatni kell Törpi törpével és a Főtündérrel.
Kérlek, szépen nagyon finom vacsorát készítsél mindenkinek. Amikor kinézett az ablakon Micó, Hógolyó és a két kutya az udvaron söprögették a havat.
- Barátaim. Köszönöm szépen, hogy segítettetek a kiscsikón. Gilicke gólya neked külön köszönöm a fáradságodat. Úgy gondolom, hogy te nevezd el a kiscsikót.
- Legyen Csillag a neve, mert egy gyönyörű csillag van a homlokán.
Hogy, hogyan nőtt fel Csillag azt ezután mesélem el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése